Thomas Cranmer, a Véres Mária uralkodása alatti protestáns mártír, jelentős személyiség volt, aki Canterbury első protestáns érsekeként szolgált.

1556. március 21-én Thomas Cranmert eretnekség miatt máglyán égették meg. Korának egyik legbefolyásosabb vallási személyiségeként, a reformáció egyik vezetőjeként és úttörő egyházi személyiségeként azonosították Angliában, sorsa azonban megpecsételődött.

1489-ben született Nottinghamshire-ben egy helyi nemesi kapcsolatokkal rendelkező családban, és bátyja, John a családi birtok öröklésére volt hivatott, míg Thomas és másik testvére, Edmund más utakon jártak.

Tizennégy éves korára az ifjú Thomas a cambridge-i Jesus College-ba járt, és tipikusan klasszikus, filozófiából és irodalomból álló oktatásban részesült. Ebben az időben Thomas magáévá tette az olyan humanista tudósok tanításait, mint Erasmus, és mesterdiplomát szerzett, majd választott ösztöndíjas lett a főiskolán.

Ez azonban rövid életű volt, mivel nem sokkal a tanulmányai befejezése után Cranmer feleségül vett egy Joan nevű nőt. Feleséggel a háta mögött később kénytelen volt lemondani ösztöndíjáról, noha még nem volt pap, és helyette új állást vállalt.

Amikor később felesége belehalt a szülésbe, a Jesus College úgy látta jónak, hogy visszavegye Cranmert, és 1520-ban felszentelték, majd hat évvel később megkapta az istentisztelet doktora címet.

A papság teljes jogú tagjaként Cranmer hosszú évtizedeket töltött a Cambridge-i Egyetemen, ahol filozófiai tudományos háttere jó alapot adott neki a bibliai tudományok egész életen át tartó műveléséhez.

Közben sok cambridge-i kollégájához hasonlóan őt is kiválasztották a diplomáciai szolgálatba, a spanyolországi angol követségen szolgált. 1527-ben Cranmer találkozott VIII. Henrik angol királlyal, és négyszemközt beszélt vele, és rendkívül kedvező véleménnyel távozott a királyról.

Ez a korai találkozás az uralkodóval további kapcsolatfelvételhez vezetett, különösen akkor, amikor VIII. Henrik és Aragóniai Katalin házassága megromlott. Mivel a király mindenképpen támogatást akart találni a házassága érvénytelenítéséhez, Cranmer felállt és elvállalta a feladatot.

A király egy ideje már elégedetlen volt amiatt, hogy nem született fia és trónörököse. Ezt követően a nagy befolyással bíró vallási személyiséget, Wolsey bíborost bízta meg azzal a feladattal, hogy keressen egy érvénytelenítést. Ennek érdekében Wolsey több más egyházi tudóst is megkeresett, és Cranmerre talált, aki hajlandó és képes volt segítséget nyújtani.

A folyamat befejezése érdekében Cranmer megvizsgálta a szükséges csatornákat, hogy megtalálja az érvénytelenítéshez vezető utat. Először is, Cambridge-i tudóstársaival, Stephen Gardinerrel és Edward Foxe-val együttműködve felvetették, hogy a kontinensen élő teológus kollégák támogatását keressék, mivel a Rómával való per jogi keretei nehezebb akadályt jelentettek.

Cranmer és honfitársai a szélesebb körbe vetve, Thomas More jóváhagyásával hajtották végre tervüket, aki engedélyezte Cranmer számára, hogy kutatóútra induljon, hogy kikérje az egyetemek véleményét. Eközben Foxe és Gardiner szigorú teológiai érvelés megvalósításán dolgozott, hogy a véleményt a király végső, legfelsőbb joghatósága melletti meggyőződés javára fordítsa.

Sir Thomas More

Cranmer kontinentális missziója során olyan svájci reformátorokkal találkozott, mint Zwingli, aki hazájában nagy szerepet játszott a reformáció végrehajtásában. Közben a humanista Simon Grynaeus felmelegedett Cranmer iránt, és később kapcsolatba lépett Martin Bucerrel, a Strasbourgban élő befolyásos lutheránussal.

Cranmer egyre nagyobb nyilvánosságot kapott, és 1532-re V. Károly, a Szent Római Császár udvarába nevezték ki rezidens követnek. E szerepkör előfeltétele volt, hogy elkísérje a császárt európai birodalmában tett utazásai során, így olyan fontos teológiai központokat látogatott meg, mint Nürnberg, ahol a reformátorok reformhullámot indítottak el.

Ez volt Cranmer első kézből való érintkezése a reformáció eszméivel. A számos reformátorral és követővel való egyre szorosabb kapcsolatfelvétel során a Luther Márton által dicsőített eszmék apránként kezdtek visszhangra találni Cranmerben. Ez ráadásul a magánéletében is tükröződött, amikor feleségül vette Margarétát, egy Andreas Osiander nevű jó barátjának unokahúgát, aki történetesen szintén egya ma már evangélikus Nürnbergben végrehajtott reformok meghatározó alakja.

Időközben teológiai fejlődését meglehetősen kiábrándító módon nem érte el az a próbálkozása, hogy támogatást szerezzen V. Károlynak, Aragóniai Katalin unokaöccsének az érvénytelenítéshez. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem volt negatív hatással karrierjére, mivel a jelenlegi érsek, William Warham halála után később Canterbury érsekévé nevezték ki.

Ezt a szerepet nagyrészt Boleyn Anna családjának befolyása biztosította, akiknek érdekükben állt, hogy az érvénytelenítést biztosítsák. Magát Cranmert azonban meglehetősen meglepte a javaslat, miután csak egy kisebb egyházi tisztséget töltött be. Visszatért Angliába, és 1533. március 30-án érsekké szentelték.

Mivel újonnan megszerzett szerepe presztízst és státuszt hozott számára, Cranmer nem tántorodott el a házasság érvénytelenítési eljárásától, amely még fontosabbá vált, miután Anne Boleyn nyilvánosságra hozta terhességét.

VIII. Henrik és Boleyn Anna

1533 januárjában VIII. Henrik angol király titokban feleségül vette szeretőjét, Boleyn Annát, és Cranmer tizennégy napig nem tudott róla, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan részt vett a házasságban.

A király és Cranmer nagy sietséggel vizsgálta meg a királyi házasság megszüntetésének jogi paramétereit, és 1533. május 23-án Cranmer bejelentette, hogy VIII. Henrik király és Aragóniai Katalin házassága Isten törvénye ellen való.

Cranmer ilyen bejelentésével Henrik és Anna szövetsége megerősítést nyert, és Henriket érte az a megtiszteltetés, hogy átadhatja Anna jogarát és botját.

Miközben Henrik nem is lehetett volna boldogabb ettől az eredménytől, Rómában VII. Kelemen pápa izzott a dühtől, és kiátkoztatta Henriket. Mivel az angol uralkodó dacosan és szilárdan kitartott döntése mellett, ugyanezen év szeptemberében Anna életet adott egy kislánynak, akit Erzsébetnek hívtak. Cranmer maga végezte a keresztelési szertartást, és keresztszülőként szolgált a jövendőbeli királynőnek.

Most érsekként hatalmi pozícióban Cranmer lefektette az anglikán egyház alapjait.

Cranmer közreműködése az érvénytelenítés biztosításában óriási hatással volt a nemzet jövőbeli teológiai kultúrájára és társadalmára. Anglia pápai hatalomtól való elszakadásának feltételeit megteremtve, olyan személyiségekkel együtt, mint Thomas Cromwell, a királyi szupremácia mellett érvelt, és VIII. Henrik királyt tekintette az egyház vezetőjének.

Ez a korszak vallási, társadalmi és kulturális szempontból nagy változásokkal telt, és Cranmer gyorsan az egyik legbefolyásosabb személyiséggé vált ebben az időben. Érsekként szolgálva megteremtette az új anglikán egyház feltételeit, és létrehozta az új protestáns egyház tanítási struktúráját.

Cranmer nem volt ellenállás nélkül, és így az egyházban végrehajtott jelentős változtatásokat erősen vitatták a vallási konzervatívok, akik az egyházi változások ellen harcoltak.

Ennek ellenére Cranmer 1544-ben kiadhatta az első hivatalos népnyelvű istentiszteletet, az Exhortation and Litany-t. Miközben az angol reformáció magvában volt, Cranmer olyan litániát alkotott, amely csökkentette a szentek tiszteletét, hogy az új protestáns eszmékre apelláljon. Cromwell-lel együtt támogatta a Biblia angolra fordítását. A régi hagyományokat felváltották, átalakították ésmegreformálták.

Cranmer tekintélyes pozíciója folytatódott, amikor VIII. Henrik fia, VI. Edward követte a trónon, és Cranmer folytatta reformációs terveit. 1549-ben elkészítette a Book of Common Prayer-t, amely az angol egyház liturgiáját jelentette.

Cranmer szerkesztői felügyelete alatt 1552-ben újabb átdolgozott kiegészítés jelent meg. Az ő befolyása és maga a könyv kiadása azonban nagyon hamar veszélybe került, amikor VI. Edward sajnos csak néhány hónappal később elhunyt. Helyette nővére, I. Mária, aki hívő római katolikus volt, helyreállította az ország hitét, és ezzel száműzte Cranmert és az imakönyvét aárnyékok.

Cranmer ekkorra már az angol reformáció jelentős és közismert alakja volt, és mint ilyen, az új katolikus királynő elsődleges célpontjává vált.

Ősszel Mária királynő elrendelte letartóztatását, és árulás és eretnekség vádjával bíróság elé állította. Cranmer kétségbeesetten próbálta túlélni közelgő sorsát, megtagadta eszméit és visszavonta, de hiába. Két évre bebörtönözték, Máriának nem állt szándékában megmenteni ezt a protestáns vezéralakot: sorsa a kivégzése volt.

Thomas Cranmer halála

1556. március 21-én, kivégzése napján Cranmer bátran visszavonta a visszavonását. Büszke volt hitére, és vállalta sorsát: máglyán égett, a római katolikusok számára eretnekként, a protestánsok számára mártírként halt meg.

"Látom az eget megnyílni, és Jézust az Isten jobbján állni".

Utolsó szavai egy olyan embertől, aki örökre megváltoztatta Anglia történelmét.

Jessica Brain szabadúszó író, aki a történelemre specializálódott, Kentben él, és minden történelmi dolog szerelmese.